DBA-törvény: munkavállaló vagy önálló vállalkozó

2025 januárjától az adóhatóság aktívan érvényesíti majd a DBA-törvényt, ami miatt a munkavállalók és önálló vállalkozók közötti megkülönböztetés kulcsfontosságúvá válik. Mit takar pontosan ez a törvény, és hogyan határozható meg, hogy valaki tényleg önálló vállalkozónak minősül? Elmagyarázzuk, mely tényezők játszanak szerepet ebben, mint például a hierarchikus viszonyok, a munkaidő, a kereskedelmi kockázat és a megbízások időtartama.

A látszólagos önálló vállalkozás elleni szigorúbb szabályok miatt mind a megbízóknak, mind a freelancereknek fontos, hogy ezt alaposan feltérképezzék. Szeretnél jobb betekintést nyerni az önálló vállalkozókkal való együttműködésedbe? Áttekinthetően kifejtettük, hogyan állapítható meg, hogy valaki valóban önálló vállalkozó, vagy esetleg munkavállalóként kellene tekinteni rá.

Mit takar pontosan a törvény?

A DBA-törvény (Deregulering Beoordeling Arbeidsrelaties – a munkaviszonyok megítélésének deregulációjáról szóló törvény) azért készült, hogy megállapítható legyen, valaki munkavállalónak vagy önálló vállalkozónak minősül-e. Ez a munkaviszony különböző szempontok szerinti értékelésével történik. A törvény célja a látszólagos önálló vállalkozás visszaszorítása, és annak megakadályozása, hogy a megbízók akaratlanul megkerüljék az adókötelezettségeket vagy a munkavállalói jogokat.

A törvény bevezetésével a felelősség a megbízókra kerül át, akiknek fel kell mérniük, hogy önálló vállalkozóról vagy munkavállalóról van-e szó. Ha utólag kiderül, hogy valójában munkaviszony állt fenn, ez bérleti adó, társadalombiztosítási járulékok utólagos megállapítását és esetleges bírságokat eredményezhet.

Az alábbi szempontok alapján állapítható meg, hogy (látszólagos) önálló vállalkozásról van-e szó:

Hierarchikus viszony: a munkavállaló közvetlen utasításokat követ, és a munkaadó felügyelete alatt áll. Egy önálló vállalkozó ezzel szemben szabadon szervezheti meg a munkáját, például önállóan határozhatja meg a munkaidőt, a munkamódot vagy a helyszínt.
A munka jellege és időtartama: A munkavállalók általában strukturális, a vállalat működésének részét képező feladatokat végeznek, míg az önálló vállalkozók projektalapon dolgoznak. Munkájuk gyakran ideiglenes, és konkrét megbízásokra irányul.
Munkaidő és munkamód: A munkavállalóknak rögzített munkaidejük és munkamódjuk van, amelyhez tartaniuk kell magukat. Az önálló vállalkozók maguk határozzák meg a munkaidejüket és a munkamódjukat, amíg a megállapított eredményt leszállítják, ami jelentősen nagyobb szabadságot biztosít számukra.
Beágyazottság a szervezetben: A munkavállalók a szervezet részét alkotják, és igénybe vehetik a belső létesítményeket, valamint a csapatokon belüli együttműködést. Az önálló vállalkozók általában külsősként és önállóan dolgoznak, munkavállalói juttatásokhoz, mint nyugdíjrendszer vagy céges létesítmények, nem férnek hozzá.
A munka személyes elvégzése: A munkavállalók a munkát általában maguk végzik el, és ezt nem egyszerű kiszervezni. Az önálló vállalkozóknak ezzel szemben lehetőségük van arra, hogy a feladatokat mások végezzék el, anélkül, hogy ez befolyásolná a megbízást.
Szerződéses viszony: A munkavállalók munkaszerződései kevésbé flexibilisek, és olyan dolgokat rögzítenek, mint a szabadnapok, a fizetés és a munkakörülmények. Az önálló vállalkozók rugalmas megállapodásokat kötnek, amelyekben saját maguk tárgyalhatnak a díjakról és a munka terjedelméről.
Javadalmazás: A munkavállalók fix fizetést kapnak a munkaadójuktól. Az önálló vállalkozók maguk határozzák meg a díjaikat, de nagyobb pénzügyi kockázatot is vállalnak.
Kereskedelmi kockázat: A munkavállalók kevés pénzügyi kockázatot viselnek, és biztosított jövedelemmel rendelkeznek. Az önálló vállalkozók vállalkozóként működnek, és maguk felelősek a jövedelmükért és a biztosításaikért.
Gazdasági forgalom: A munkavállalók pénzügyileg egy munkaadótól függenek. Az önálló vállalkozók gyakran több megbízó számára dolgoznak, saját kezdeményezésükre szereznek megbízásokat, és felelősek saját gazdasági sikerükért.